ENDÉHÁZ
HIDRO-GHÁZ



Welcome to Our Website

Nevezetességek

A Pilis-hegy keleti lábánál 350-375 m tengerszint feletti magasságban fekvő rommező (Klastrom-kert) régóta ismert és Közép-Európa egyik legértékesebb régészeti lelet-együttese.


Eredetileg a pálosok kápolnája. 1766-ban alakították át templommá. A pálosok címere, csőrében kenyeret tartó holló, ma is látható a templombejárat fölött. Sokáig helyi káplánság volt. Rendes plébánia 1800-ban lett.

A Hidro-build  vendégház

A ház  a főutcában  a  templom mellett található hatalmas kert három szintes épület. A vendégház a kilencvenes évek elején épült a mostani formáját és funkcioját a 2000. évben kapta. A tulajdonosok akik egyben a HIDRO-BUILD KFT tulajdonosai is nagy hangsujt fektetnek a ház komfortjára és kényelmére. A hatalmas kert és a kert szélén folyó patak mind a nyugodt kikapcsolódást biztositja szolgálja. A házban található kényelmes nagy szobák és a környéket uraló béke nyugalom csend már már zavaró. Az idelátogató városi nyüsgéshez szokot városlakó néha idegesitőnak találhatja ezt az idilli csendet. A tulajdonosok jó kapcsolata a szomszédokkal Egyházkösséggel és a Polgármesteri hivatallal lehetővé teszi, hogy az idelátogató vendégek jól érezzék magukat az egész faluban. A környék csodálatos,gyalog lehet menni a nem messze lévő dobogókői kilátóig. A háztól nem messze a klastrom..../Bán Bánk.... 

Free Web Hosting